Bevezető

Mozgalmas évet zártunk és várhatóan a következő sem lesz kevésbé fordulatos.
Az asztrológusok szerint 2000 óta a Vízöntő korát éljük. Ennek az időszaknak jellemzője a változás, a tudomány és a technika felfokozott jelentősége.
Nos, nem panaszkodhatunk. Átalakulásból jut bőven, tágabb és szűkebb értelemben is. Kétszer is módosult a felnőttképzési törvény. Megújultak a nemesfém és műtárgy kereskedelemre vonatkozó jogszabályok is. Ennek megfelelően folyamatosan változik, korszerűsödik tanfolyamaink anyaga.


Talán a legfontosabb fordulat mégis Magyarország Uniós csatlakozása volt, minden velejáró változással együtt. Egy nagy közösség részévé váltunk, bizonyos folyamatok egyszerűbbé, bizonyos dolgok nehezebbé váltak.
Meg kell felelnünk mind a társadalom változó igényeinek, mind az Európai Uniós normatíváknak. Mindeközben szeretnénk megőrizni identitásunkat, egyediségünket.

Hallgatóink érdeklődése is új irányokat vett. Éppen ezért a következő évek folyamán szeretnénk elindítani az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg nem szereplő,

de érdeklődésre számot tartó témákban kurzusokat. A 2004-2005-ös tanévben új, nem OKJ-s képzés keretében numizmatika témakörében indítunk tanfolyamot.

A tavalyi tanévben minden egész éves tanfolyamunk előtt egy héttel, egy mindenki számára kötelezettségektől mentesen látogatható, bemutató órát tartottunk, ahol a résztvevők megismerkedhettek az adott képzés részleteivel. A próba bevált, mi több, nagy sikere volt. Így természetesen idén is biztosítjuk mindenki számára a lehetőséget.

A tanulást könnyítendő továbbra is szeretnénk elindítani fakultatív tanulmányútjainkat különböző helyszínekre, ahol az órákon hallottakról kézközeli, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek az érdeklődők. Volt hallgatóink véleménye szerint, sokkal könnyebb volt a vizsga, azoknak, akik részt vettek valamelyik kiránduláson, egyszerűen csak fel kellett idézni a látottakat.

Mindemellett továbbra is visszatérő rendszerességgel támogatjuk – akár anyagilag, de szakmailag, gyakorlati tevékenységeken keresztül – a partnermúzeumok jelentős rendezvényeit, viszonozva a lehetőséget, melyet számunkra biztosítanak, amikor az oktatás során a nagyközönség előtt zárt területeket is megnyitnak hallgatóink előtt.
Ilyen például:
• a Szépművészeti Múzeumban az Európai Unió görög elnöksége alkalmából a „Hellas ékszerei” című kiállítás magyarországi bemutatkozása, illetve a hozzá kapcsolódó előadássorozat


• a Magyar Nemzeti Múzeum és a pforzhemi Schmuckmuseum „Ékes Krónika” című közös kiállítása, illetve a budapesti kiállításhoz kapcsolódó előadássorozatban való közreműködés
• a Magyar Nemzeti Múzeum „Főúri terítékek az Andrássyak asztaláról” című kiállítása.
De megemlíthetjük a Budapesti Fesztiválzenekar, a Kürt Alapítványi Gimnázium támogatását is.
A támogatás egy lehetséges módozata ennek a tájékoztatónak a második részében található múzeumi ajánló is.

Nem tudhatjuk előre, hogy a megszerzett ismereteket mikor, mire lehet felhasználni.
Tanfolyamainkon amellett, hogy egy államilag elismert középfokú szakképesítés birtokosai lehetnek, rengeteg kellemes élménnyel, hasznos, igazán elsőkézből szerzett, naprakész információkkal, új kapcsolatokkal is gazdagodhatnak.
Bízunk abban, hogy a Victoria Képzési Program keretében üdvözölhetjük Önt vagy hozzátartozóját, barátját, ismerősét valamelyik tanfolyamunkon.


dr. Takács József
ügyvezető